The Biebers, Jazzékiel, Madách színház

Strand fesztivál

Balaton. Nyár. Fesztivál. Már csupán ahogy olvassa ezen szavakat az ember lánya, olyan hangulat, érzés támadja meg és emészti fel egész lényét, amit csak a legenyhébben lehet boldogságnak nevezni. Ez az igazi, elsöprő szabadság.

A The Biebers kora délutáni órában kezdett, amikor alig pár ember lézengett a színpadoknál, ám aki ott volt, biztosan élete legvadabb táncát művelte le.

A fiúk koncert után úgy vonultak ki a backstage-ből, mint katonák egy győztes csata után. Milán hivatalosan is bemutatta a zenekart és megismertük Norbit is, aki a Carbon, a Biebers, a Kiscsillag, meg még ezer másig zenekar hangmérnöke.

Sokat beszélgettünk, kaptam aláírásokat és fényképet, majd elköszöntek. Esküszöm, ha egy filmben élnénk, a Balaton felé tartó sétájuk biztosan klasszikus rock aláfestést kapott volna.

Fezen 

Amikor a Barba Negrában Milán egyszercsak hozzám fordult, és megszólalt: - Fehérváron nem én leszek. Kristóf fog helyettesíteni. - Meg sem tudtam szólalni. Fogalmam sem volt, miről van szó. 

Anya ahogy meghallotta ezt, szinte felsikított: - Milán, ez meglepetés lett volna!

Így lepleződött le a névnapi ajándékom, de még így is csodálatos érzés volt a vonaton ülni Fehérvár felé, úton a Fezen fesztiválra. Felszabadultak lettünk, ahogy megérkeztünk, pláne mikor a délutáni napsütésben Biebersék felvonultak a színpadra.

Milán nem jött velük, mint előre megtudhattuk, mert ugyanekkor volt egy vidéki Carbon koncert is, és ilyenkor a Margaret Island-es kristóf helyettesítette. Iszonyatosan jó koncertet adtak, mindenki táncolt, aki ilyen délutáni órákban már megjelent a helyszínen, pedig a Fezen fesztivál nem éppen a Biebers stílusu zenéről híres. 

Ugyan lekéstük az utolsó vonatot, és egy óra állomáson fagyoskodás után hajnal hatra értünk haza, életem legjobb névnapja volt. Petiék tették azzá. 

Első Biebers

Sopron után már egészen odavoltam a fiúkért, így nem bírtam várni júniusig. Anya megörült, hogy végre én is kedvenc együttese rajongója vagyok, ezért remek ötlete támadt: Milán másik zenekarát, a The Biebers-t támogattuk jelenlétünkkel és szavazatainkkal a Nagyszínpad című versenyen.

Mikor odaértünk a szórakozóhely szabadtéri részére, már csak az első asztal volt üres, úgyhogy kicsit zavarban, de végül leültünk jobb szélre. Természetesen arra az oldalra, ahol mindig Milán játszik. A fiúk még hangoltak, ám kedvenc basszusgitárosom egyből felénk tartott, amint befejezte tennivalóit. - Sziasztok, édeseim! - Tette le asztalunkra poharát, mielőtt mindkettőnket megpuszilt. Kérdezősködött, hogy vagyunk, mi történt velünk. Ám nem volt sok időnk beszélgetni, kezdődött az akusztikus koncert. Sosem hallottam azelőtt az együttest, de azonnal beléjük szerettem. Peti laza "szexizésébe", Dani aranyos megszólalásaiba, Ekanem Bálint hangjába és Milán ragyogó vigyorába. Ő egészen máshogy bontakozott ki itt, mint a Carbonban.

Rövid koncert volt, Milánnal nem is beszéltünk sokkal többet. Ám mikor hazaértünk, leültem a gép elé és majdnem felsikítottam örömömben. Kedvenc basszusgitárosom chat-csoportot hozott létre a facebokkon, amibe ő, anyukám és én kaptunk meghívást. Ezen a platformon is századjára megköszönte a koncerten való részvételünket.

Az igazi esemény, ami miatt úgy igazán megszerettem ezt a basszusgitárost, mégis másnap történt, a verseny döntőjén. Három zenekar közül választotta ki a zsűri azt a szerencsés csapatot, akik a Szigeten Robbie Williams előtt léphetnek fel természetesen a nagyszínpadon. A Biebers hatalmas koncertet adott, az első sorban ugráltuk végig. Aztán jött a következő előadó, miközben én kimentem egy szál cigire a szabadtéri helyiségbe. Lemoshatatlan volt arcomról a vigyor, ahogy nézelődtem. Pláne, mikor megláttam a Backstage-ben üldögélő Bieberst.

El kell mondanom, azelőtt soha nem éreztem késztetést arra, hogy elmondjam egy együttesnek, milyen jó koncertet adtak, úgyis hallották már ezerszer. Aznap viszont ellenállhatatlan késztetést éreztem erre, így bementem és megközelítettem a kanapét, melyen az öt férfi ült. Milán azonnal vigyorogva, puszilva üdvözölt. Majd odafordult zenekarához, és megszólalt: - Kérlek tapsoljátok meg a Carbon-rajongót, aki eljött és szavazott csak miattunk!

A négy férfi pedig vigyorogva tapsolt meg engem, míg én szédülni kezdtem a meglepetéstől. Zavaromban több, mint ötször elismételtem, mennyire csodás koncertet adtak, végül gyorsan elslisszoltam. 

A zenekar minden egyes tagja azóta is felismer, én pedig örökre hálás leszek ezért a pillanatért. Ezért imádtam meg kedvenc basszusgitáromat.

"A Jazzékiel egy 2001 áprilisában, Dunaújvárosban alakult alternatív rockzenekar. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár, vokál) után legközelebb Hajba Áron (gitár), majd a utoljára Szabó László (dobok) csatlakozott. " - ez a Jazzékiel.

Miklós Milán pedig egy legenda. Nem csak egyszerre több zenekar elhanyagolhatatlan tagja, de emellett férj, apuka, és zenél a Madách színház árkában is. Ráadásul mindezt leutánozhatatlanul. 20 éve zenél szünet nélkül, miközben annyi felállásban játszhatott már szerepet, amit szerintem még ő maga sem tudna elsorolni. 

A hatalmas mennyiségű tapasztalat és tehetség mögött pedig egy felfoghatatlanul jószívű és tiszteletreméltó ember áll.